A gyermek érdeklődésétől függ, mi az ami leköti a figyelmét, mit csinál szívesen. Ha szabadidőnkben kézműveskedünk, akkor olyasmit csináljunk, ami a gyereknek tetszik és ne erőltessük azt, amit nem szeretne.
Sokszor előfordult már, amikor játszóházban foglalkozást vezettem, hogy a gyerek inkább szaladgált volna az udvaron, és az anyuka szerette volna elkészíteni a munkadarabot. Ilyenkor kár a gyermekre rákényszeríteni, hogy olyasmit csináljon amit nem akar.
A http://matek1x1.hu honlapon most sok érdekes ötletet találhat az érdeklődő, de a gyerekeknek kell megkapni az utolsó szót.
Általában a fiúk jobban szeretnek fával dolgozni, mint a lányok, míg a babaöltöztetés, hímzés a lányokat köti le.
Minden gyerek szereti az összesütős gyöngyöket, ráadásul ez kicsinek, nagynak egyaránt jó elfoglaltság.
Mutassuk meg a lehetőségeket a gyerekeknek és hagyjuk őket választani.